Üdvözlünk Kedves Kalandor!

A NapkorCaching egy helyismereti kalandjáték. 10 olyan nevezetes napkori helyszínen találsz egy-egy infotáblát, ahol a kérdésekre választ adva nem csak jobban megismered Napkor történetét, hanem öregbíted is. Mint tudjuk „ki a múltat nem ismeri, a jelent nem tudja becsülni”, és ezt igazán fontos a mai rohanó világban szem előtt tartani.
Szolgáljon segítségül ez a kis rövid leírás is, melyben fontos információkat megtalálsz Napkor történelméből, ugyanakkor ha 100%-ra szeretnéd teljesíteni a feladványokat, meglehet, hogy meg kell látogatnod a könyvtárat is…
Jutalmad nem marad el, hisz eredményeidet a túra teljesítése után feltöltjük a weboldalunkra, így egy ranglistán összehasonlíthatod a többi tudásra és kalandra vágyó társaddal. Az IFJ-GY-21-A-0512 pályázati projekt keretein belül pedig átvehetsz egy apró ajándékot is a Művelődési Házban.

Kezdődjék hát a kaland!

A Nyírség szívében szél formálta homokbuckák akácos ligetei között észak-déli irányú szélbarázdákkal határolt enyhén kiemelkedő úgynevezett maradékgerincen helyezkedik el Napkor község. A dombok között meghúzódó lefolyástalan kis tavak és a változatos minőségű termőföld mindig biztosított megélhetést az itt élőknek, némi biztonságot jelentve, hogy a nagy folyókkal együtt a hadi és kereskedelmi útvonalak elkerülték. A község határában fellelt kőbalta és számos bronz kori régészeti lelet jelzi hogy valóban ősi település.

A Nyíregyháza-Vásárosnamény közötti út építése során egy régi temetőre bukkantak, melynek 1977-es feltárásakor Szent István korabeli sírokat azonosítottak. A falu Szabolcs - talán fejedelem - birtoka lehetett, mely később királyi birtokká vált. A község Necopor személynévből eredő nevét először egy 1213-ban keltezett, de csak Fráter György átiratában fennmaradt jegyzőkönyv említi a Váradi Regestrumban, mint Lopecur.
Amikor II. András fia Kálmán halicsi hadjáratában a Balog-Semjén nembeli Egyed hősi halált halt, hálából a király Egyed fiának adományozta Napkort a szomszédos három településsel együtt, ezek: Buturfölde, Tuth és Thesar. Buturfölde a tatárjáráskor elpusztult, a másik kettő XV. században beolvadt Napkorba, nevüket a Töt és Tézsár dűlőnevek őrzik.

Napkor déli határában állt tehát egykor Töt település. Az M3-as autópálya építése előtt 2011 ben homokbányát nyitottak itt, melyhez régészeti felügyeletet, és egy nagyobb területen megelőző feltárást írtak elő. A nyíregyházi Jósa András Múzeum régészei egy késő avar kori VIII-IX. századi település maradványaira bukkantak. Az ásatások során egykori Töt település melletti avarkori sírból előkerült tárgyak a Jósa András Múzeumba kerültek.

Tézsár nevét ma már csak a Tézsári kanális neveként és esetleg Tézsárföld dűlőként ismerik. Egy – a Nyírség más településein is ismert – legenda szerint a napkori Ördöngős szőlős domb onnan kapta a nevét, hogy valamikor réges-régen a környéken falu volt, amelyik elsüllyedt, eltűnt lakosaival együtt és lakói mint kísértetek visszajárnak. Az idősebbek még az a helyet is meg tudták mutatni az állatokat legeltető gyerekeknek, ahol délben – a földre fekve és fülelve – hallani vélték az elsüllyedt falu harangjának hangját.

Ez a szájhagyomány jól megőrizte annak a valóságos ténynek az emlékét, hogy Napkorhoz mai határán belül ez a középkori Thesar nevű település volt az, amelyik éppen mély fekvése miatt egy szokottnál esősebb évszak, vagy évek következtében víz alá kerülhetett, „elsüllyedt” és lakóniak el kellett hagyni. A kis település neve azonban nem tűnt el, mint búvópatak rendszeresen fel-felbukkan.

A fennmaradt oklevelek közül tehát Napkort először V. István király adománylevele említi a községet. Az 1271 ből származó okirat szerint a tatárjárásban elpusztult és kihalt településeket a király a Kállay család egyik ősének a Balog-Semjén nemzetségbeli Ubul fia Mihálynak adományozza.
Napkort a török hódoltság előtti időben - néhány rövid időszaktól eltekintve - a Kállay család birtokolta. Szent István királynak szentelt római katolikus templomát még 1271 előtt építették, és Szent László uralkodása idején kaphatta a Szent István király titulust. Az sem zárható ki, hogy az első szent királyunk rendelete szerinti tíz falunkénti egyik templom volt.

A templomot a XVI. századtól (török hódoltság alatt) a reformátusok használták egészen a svábok érkezéséig, akik letelepedésük feltételeként szabták hogy legyen templomuk. De hogy is kerültek ide a svábok?

A török hódoltság alatt Napkor a Magyar Királyság és a hódoltsági terület határán volt, helyzete általában a szomszédos Nagykállóétól függött. A hódoltság alatti körülmények nem kedveztek a gazdálkodásnak, a falu lakossága inkább fogyott, mint gyarapodott. Ez a helyzet nem sokat javult a törökök kiűzése után sem, mert a kuruc háborúk nagy veszteséget okoztak az ország keleti részén. Alig ért véget II. Rákóczi Ferenc szabadságharca, 1739 őszén Napkort is elérte a nagy pestisjárvány, amit csak a falu földbirtokosai és a szolgálatában álló néhány család éltek túl. A földek műveletlenek voltak, a házak lerombolva, üresen álltak nemcsak Napkoron, hanem az egész környéken.

Gróf Károlyi Sándor, a Szatmári béke megteremtője (1711) ezért dolgos német gazdákat hívott ide családjaikkal. Földet, házat, jó megélhetést ígérve nekik megkezdődik Szatmár vármegyében a németek betelepítése. Németország déli részéből a Badeni-tó környékéről, a Fekete-erdőből (Schwarzwald) származnak. Az itt élő német népcsoportot nevezik sváboknak. ebben a korban Dél-Németországban a franciák sanyargatták a népet, fenyegették otthonaikat, elvették jószágaikat, terményeiket, és súlyos adó terheket róttak rájuk. Az emberek a végsőkig elkeseredtek, jövőjük kilátástalanná vált, sorsukat nehezítette az öröklési szokás, mely szerint mindent (földet, házat, jószágot) a legidősebb fiú örökölte. Ezen okok miatt egy szebb jövőben bízva fogadták el Károlyi Sándor hívását.

Magyarország ekkor osztrák fennhatóság alatt állt, így a császárnak is érdeke volt hogy német lakosok települjenek magyar területre. Ahhoz, hogy útra kelhessenek, meg kellett váltaniuk saját és családjuk szabadságát magas összegért. Ehhez mindenüket eladták. Csak családok, vagy házaspárok jöhettek Magyarországra. Egyedülállók nem. Ulm városában gyülekeztek, hajóra szálltak majd egy 27 napig tartó úton lehajóztak Dunakesziig. Ott szekerekre ültek, és az Alföldön keresztül heteken át tartó fáradságos utazással érték el Szatmár megyei Károlyi-birtokot. Napkor földbirtokosai innen hívták az elnéptelenedett faluba a német telepeseket. A svábok egy része a szatmári részről települt ide, a másik részük a közeli Rakamazról érkezett. Az elnéptelenedett, lepusztult falut virágzó, rendezett, termékeny településsé változtatták.

A svábok mellett görög szertartású ruszinokat és románokat is hívtak a faluba, ők a község déli részén telepedtek le, az úgynevezett orosz végen, ahol korábban is keleti szertartású keresztények éltek. Napkor újjáéledt, lakossága XX. századig folyamatosan gyarapodott.
A sváb családok az élet minden területén saját nyelvüket a németet használták. (A templomban német nyelvű misét hallgattak, az iskolában németül tanultak a gyerekek, és a mindennapi életben is így beszéltek.) Az itt élő többi család vette ezt jó néven, így gyakoriak voltak köztük a súrlódások, verekedések.

Ünnepeik a vallásos életükhöz kapcsolódtak. Az úrnapi körmenetet, a sátorállítás és virágszórás szokásait is a svábok honosították meg. A máriapócsi búcsúk nemcsak zarándoklatok voltak, hanem a svábok rokoni találkozásainak a színhelye. Az akkori időkben a szerelmeseknek a párválasztásnál számolniuk kellett azzal az erős hagyománnyal, hogy csak sváb településről választhatnak párt maguknak. Ma már csak az idősek emlékeznek erre az időkre.

1770-ben Antonius Czivinger, német származású napkori plébános vezetésével megalakult az egyházi iskola. Eleinte hároméves volt az oktatás, amelyre csak télen jártak a gyerekek, ősszel, tavasszal és nyáron szükség volt otthon a munkájukra (szántáshoz, vetéshez, mezei munkákhoz). Az iskolában megtanultak írni, olvasni, számolni. A német gyerekek Petrus Canisius-féle katekizmusból, a magyar gyerekek pedig a magyar katekizmusból sajátították el hitük alapjait. A tanítást végző iskolamestert (ludymagister), orgonistát az egyházközösség alkalmazta. A tanítást havonta két alkalommal a pap ellenőrizte. Az iskolában folyó német nyelvű oktatás 1883-ban szűnt meg ekkorára szinte teljesen elmagyarosodtak az itt élő svábok.

Az 1868-as évi népoktatási törvény hatására a római és görög iskola egyesült, a kántortanítók mellé képzett tanítókat vettek fel és az egyesített iskolában vallástól függetlenül minden gyermek tanulhatott. A Horthy-korszakban megszűnt a népiskola egyházi jellege, állami elemi iskolaként működött tovább. 1938-ban az iskola bővült tovább, ekkor készült el az Orosi úti és a Czukor-tanyai iskola. 1953-ban a Kállay-kastély egy része és a mellette álló lovardából kialakított hat tantermes iskola segített a tantermi gondokon. 1956-tól közel harminc éven át Vidinger János igazgató biztosította, hogy a túlzott politikai befolyás helyett az oktató, nevelő munka érvényesüljön az intézményben. Utódja Gurály László 5 tantermes, tornateremmel kiegészített épülettel bővítette az iskolát, melynek átadására 1989-ben került sor. 2005-ben vette fel Jósika Miklós* első nagy romantikus regényírónk nevét, aki első házassága idején élt a Kállay-kastélyban.1 2008 óta folyik német nemzetiségi nyelvoktatás, illetve három alapfokú művészeti iskolának van a kihelyezett tagozata.

* 1818-34 között Napkoron élt báró Jósika Miklós, a nagy magyar romantikus regény írónk, akinek jelentős szerep jutott az 1848-49-es forradalom- és szabadságharcban. 1794-ben született gazdag erdélyi nemes családban, tudását a Kolozsvári Líceumban és Kollégiumban alapozta meg, majd mint fiatal katonatiszt a Napóleon elleni háborúk során bejárta Európát. Nyugat-európai műveltséget szerzett. Hazaérkezése után 1818-ban feleségül vette a napkori Kállay Leó 16 éves lányát a szép Erzsébetet és Napkorra költözött. Jósika Miklós rendbe hozatta a kúriát, istállót épített, jelentős gazdálkodásba kezdett. Három gyermekük született: Miklós, Géza és Leó. Házasságkötésük előtt Jósika remélte, hogy az ősi Kállay család vagyona és otthona összemérhető lesz az Esterházyak fényűzésével, de ebben csalódnia kellett. A Kállayak is finomabb, módosabb bárót képzeltek Erzsébet hitvesének. Amikor az ifjú férj költséges életvitelbe kezdett, gyorsan megromlott a kapcsolata a Kállayakkal. Ez oda vezetett, hogy Jósika Miklós egyre többször hazalátogatott Erdélybe, végül áttért a református hitre és házasságát 1834-ben végleg felbontotta. A válást hosszan tartó pereskedés követte.

Napkor görögkatolikus egyházának eredetéről nincsenek biztos ismereteink. Alapításának éve is ismeretlen de egy 1648-ban talált diszkosz bizonyítja, hogy ekkor már létezett. Napkor a Hajdúdorogi Egyházmegye alapításáig (1912-ig) a munkácsi püspökség nagykállói esperesi kerületéhez tartozott. A község görög katolikus hívei 1695 körül építhették első náddal fedett fatemplomukat, melyet a De Camelis püspök szentelt fel Szent Miklós tiszteletére.

Egy hűtlen napkori asszony ellen 1719-ben folytatott eljárás fennmaradt jegyzőkönyve szerint az úriszékben az egyházi vezetők egyike a görög katolikus egyház tanítója volt. A perbeli és korabeli adójegyzék neveiből következik, hogy a görög katolikus egyház tagjai akkoriban mind magyarok lehettek. Az 1739-es pestis után gyakorlatilag elnéptelenedett faluba a katolikus németeken kívül görögkatolikus magyarokat, ruszinokat, románokat is telepítettek, akiknek a közös egyházi nyelve az ószláv volt.
A mai görögkatolikus templom torony aljából vezető kőkeretes kapu záró kövén az 1859-es évszám olvasható, a templom ekkor épült. 1866-ban szentelték fel Szent Mihály főangyal tiszteletére, késő klasszicista ikonosztázionja a XIX. század végéből származik, oltárképe a keresztlevételt ábrázolja.

Napkoron 1848-ban csak 54 zsidó vallású lakos élt, de számuk a Kiegyezés után rohamosan megnőtt. Munkácsról, Ungvárról, Nyírbátorból, Nagykállóból, Tokajból és Nagyváradról érkeztek, üzleteket, kocsmákat nyitottak a faluban. Zsinagógát és iskolát építettek, gyorsan bekapcsolódtak a település életébe. A Kállay család szinte valamennyi birtokát előbb bérbe vették, majd hamarosan felvásárolták. A megtermelt gabonához malmot, a borhoz központi pincét építettek. A II. világháború idején valamennyi napkori zsidó - létszámukat a különböző források 2-300-ra teszik - a holokauszt áldozatává vált. Közülük csak kevesen élték túl a borzalmakat, de ők sem tértek vissza a faluba. Egykori temetőjük a község déli határában található, magas fallal vették körül. A temetőben mindösszesen egy-két zsidó sírkő maradt meg. Áll még a régi malom, és két egykori boltjuk, a zsinagóga megsemmisült.

Ahogy már olvashattuk, a török hódoltság alatt a napkori római katolikus templomot a reformátusok használták egészen a nagy pestisjárványig, amikor létszámuk erősen megfogyatkozott. Az 1910-es népszámláláskor már 6 evangélikus és 192 református lakos élt Napkoron. A község mai imaháza 1951 ben épült, a gyülekezet 2008-ig szórvány gyülekezet volt, azóta Kozma Mihályné missziói gyülekezet lelkésze.
Látható tehát, hogy Napkoron a vallás mindig is nagy szerepet játszott a község életében. Ezt a napkori keresztek is bizonyítják. Napjainkig összesen 19 kereszt került felállításra, melyeket a helyiek gondosan ápolnak, felújítanak.

Filozófiai síkon számos fogalmat kötöttek a kereszthez a történelem során. Volt idő, amikor a négy égtáj jeleként értelmeztek, máskor a tér-idő kapcsolatrendszereként tekintették. Ez utóbbinál a függőleges vonal jelentette a felső- és alsó szintek kapcsolatát, a magasságokba emelkedő, vagy éppen a mélységekbe süllyedő lelket, az örök szellemi síkot. A vízszintes vonal jelképezte a múlandó anyagot, a földit, a térben és időben lévőt. A kettő találkozási pontja az ember, az a pont, melyen keresztül az időben élő és anyagból álló ember lelke eljuthat Istenhez.

Az útmenti keresztek latin neve crux viator. Anyaguk fa, kő, újabban műkő, rajtuk a korpusz fából, kőből, fémöntvényből, szegényebb helyeken festett pléhből készült. Gyakran a falu, tanya, mező, szántó, szőlő, egyéb birtok kezdetén vagy végén állították fel. Ma városokban is előfordul, a városok utcáin és terein az ősi településhatárok emlékét őrzik. Az út menti kereszt emlékeztet a határok, a kezdet és vég jelentőségének felismerésében, imádságra vagy keresztvetésre késztet. Oltalmazója az Úti Boldogasszony. E kereszteket nem az Egyház, hanem a hívek állíttatták egyéni buzgóságból, legtöbbjüket 1850–1930 között. Az alapítás oka általában egyéni fogadalom vagy hála, de gyakran szerencsétlenség színhelyének megjelölése. Az Egyház felszentelte, megáldotta e kereszteket, a szentelés általában a helyszínen bemutatott szentmisével, prédikációval együtt történt.

A régi időkben egy egyszerű embernek nem volt könnyű hozzálátni ilyen nagymérvű feladathoz. Először a saját falujában kellett megszereznie az engedélyt, aztán következett a bőséges papírmunkát igénylő, hosszadalmas levelezés az egri érsekséggel, hiszen régebben a postafordulta több mint fél évig is eltartott. Előfordult olyan kérelem, hogy három év is eltelt, mire a pecsétes engedély Egerből megérkezett a gazdához. A keresztek emeltetéskor a legtöbb esetben alapítványt hoztak létre, mely alapítványra befizetett összeget, tőkét Egerben helyezték letétbe. A későbbiekben a tőke és kamatai állták rendelkezésre a kereszt gondozása, ápolása céljára.

Amint az egri érsekség megadta a végső engedélyt a kereszt állítására, elkezdődhetett a gyakorlati munka. Az első keresztek még kemény tölgyfából készültek. Messze földről, nyújtott szekéren hozták a fát, rönkben szállították, de előfordult, hogy már előre kifaragták. A kőkeresztek lehozatala a hegyekből még keményebb kihívást és munkát jelentett e szent és nemes célt kitűző emberek számára. Ismerve a korabeli utak minőségét, a lovak vontatta szekereket, melyek a hatalmas súlyt tartották és hozták a hosszú úton, több napon át. Mindenféle szeszélyes időjárásnak kitéve. Akaratlanul is felmerül bennünk a kérdés, hogy mi, mai emberek bele mertünk volna vágni az akkori kor eszközeivel egy ilyen nagy mérvű feladatba? Elődeink hitük és kitartó akaratuk támogatásával belevágtak. Csodálattal teli közös tisztelet és minden elismerés az övék.

A Pócsi úti keresz Napkor legelső keresztje. A Pócsi út a világháborúk előtt fontos hadi és kereskedelmi országút volt. Máriapócson át Nyírbátor érintésével egészen Nagykárolyig vezetett. A szatmári svábok is ezen az útvonalon jöttek Napkorra, nem véletlen, hogy ezen út mellé állították fel legelső tölgyfakeresztjüket 1774-ben. Megfontoltan kiválasztott helyre, hisz itt ágazott el az út Kállósemjén irányába. A fontosabb kereszteket mindig a község szélén állították fel. Száz éve még itt volt a falu vége, a kereszttel szemben állt Dér János háza, a legutolsó porta, ezen túl már csak fasorokkal övezett szántóföldek terültek el. Mára igen megváltozott a község eme része, a keresztet körbenőtték a házak. A Pócsi út hadi és országút jellegét elvesztette, helyette országos zarándok útvonal lett. A település határának északi részén, a Pazonyi úti keresztnél ér be a faluba a nemzetközi Mária-út, mely Máriazelltől Csíksomlyóig tart. A Mária-út keresztül halad a falun, és a Pócsi úton lép ki a községből, Máriapócs felé. 250 éve ennél a feszületnél állnak meg a legtöbb ideig a zarándokok. A processziókat vezető plébánosok itt kérik a Mindenhatót, hogy segítse őket a hosszú úton Máriapócsra.

A régi Pócsi út fontos útvonal volt, mert az ősi Kállay birtokközpontba, Kállósemjénbe is ezen az úton kellett elindulni, majd az útról csaknem a Pócspetri határ előtt kellett dél-délnyugat irányban letérni, így lehetett megkerülni a Napkor déli határában elterülő ingoványos, mocsaras területet. Az útkereszteződésben egykor csárda állt, az alapjait ma is ki lehet venni. De a rokoni kapcsolatok ápolásán túl is fontos volt ez az út, hiszen a pócsi kegykép első, 1696-ban történt könnyezése óta minden évben elzarándokoltak a napkoriak a Pócsi Szűzanyához. Közvetlenül Napkor és Pócspetri határa előtt, egy útmenti „magos” dombon, akácfák ölelésében áll egy kőkereszt, a Magos-kereszt. Tövében az idők folyamán sok ember megpihent, megállt egy imára, hálával gondolva a keresztet állító ismeretlen személyre. A kereszt alapításáról már-már legendák születtek, hiszen eredetéről a legöregebb lakosok sem tudnak semmit. Ott áll évszázadok óta, és búcsúztatja a falut elhagyó zarándokokat, processziót, és üdvözli a búcsúból hazafelé tartó népet. A mai Magos-kereszt sorrendben a harmadik ezen a helyen, megelőzte két fából készült építmény. Történetét háromféle dokumentumból lehet összerakni. A köztiszteletben álló sváb származású napkori lakos, Schum (Som) Ádám 1854. január 1-jén engedélyt kért az egri püspöktől kereszt felállítására. Az egyháznál alapítványt hozott létre, melyben meghagyta, hogy az általa befizetett tőke kamatjai fedezzék a kereszt ápolását, gondozását. 1854. augusztus 15-én az egri püspökség megadta az engedélyt.

A gondoskodás ellenére a fakereszt az évek során elkorhadt, ezért Szmolinka János nagytekintélyű, módos gazda Pócspetriben, engedélyt kért az egri püspöktől a kereszt újbóli felállítására, mely engedélyt 1893. november 2-án megkapta. Az új keresztet ünnepélyes körülmények között szentelte fel Kovács Mátyás napkori plébános. A régi fakeresztről lekerült a pléh Krisztus, amit a Som család hazavitt és a padláson őrzött, hogy megvédje a házat. Végül Sándor Miklós és felesége, Som Mária a község múzeumának adományozta, itt ma is megtekinthető. 1928-ra a Szmolinka János-féle fakeresztet is kikezdte az idő vasfoga. Kéninger Antal módos sváb gazda, napkori lakos elhatározta, hogy helyette kőkeresztet állíttat. Az egri püspök engedélyezte szándékát. Ekkor a templom kertjében állt egy kőkereszt, melyet Kéninger Fülöp sváb gazda készíttetett még 1883-ban, akkor Dósa József plébános áldotta meg. Ezt vitték ki a fakereszt helyére. Gurály László volt iskolaigazgató közlése szerint (aki ezt édesanyjától hallotta) a processzió kísérte szekeret hat muraközi ló vontatta. A régi-új kereszt felállítása után kerülhetett sor az ünnepélyes megszentelésére. A mai napig is ez a kőkereszt néz le ránk, és kíséri utunkat, ha a máriapócsi búcsúra megyünk.

Templomkerti kereszt:
Hepp István, mint egykori szemtanú elmesélte, hogy 1948-ban, amikor a templom bővítését megkezdték, e kereszt mögött ásták a meszesgödröt. Ásás közben kilenc különleges emberi csontvázra bukkantak: a csontvázakhoz tartozó koponyákba hátul, a tarkónál egy nagy kovácsolt vasszeg volt beverve. A holttestek szabálytalan elhelyezése is egyértelműen kivégzésre utalt. A történészek feljegyezték, hogy a török hódoltság alatt egyes árulókat úgy végeztek ki, hogy megcsúfolásukként a fejükre turbánt húztak, majd azt a koponyájukhoz szegelték. Napkor Nagykállóval együtt a hódoltsági terület peremén helyezkedett el, hol ide, hol oda tartozva, ezért is valószínűsíthető, hogy a kilenc szerencsétlen hasonló sorsra jutott. Földi maradványukat 1948-ban a meszesgödör alá, mélyebbre ásták, leföldelték, majd föléjük oltották a meszet.

Orosi úti kereszt:
Kéninger Antalnénak (született Lekli Juliannának) régi vágya volt, hogy házuk elé, az Orosi úton kápolnát emeltessen Szűz Mária tiszteletére. Oda, ahol korábban egy ismeretlen eredetű, régi fakereszt állt. A kápolna felépítésére 1943 tavaszán előleget fizetett egy budapesti cégnek. Sajnos közbeszólt a háború, s a kápolna ügye megállt. 1945-ben már azt gondolták, hogy nem lesz belőle semmi. Kéninger Antalné a háború után ismét megpróbálta felvenni a kapcsolatot a budapesti céggel, de mivel Budapest szét volt bombázva, a cég tulajdonosait nem sikerült megtalálnia. Kéninger Antalné elmesélte a kápolna ügyét a frissen Napkorra helyezett Tarnavölgyi László plébános úrnak. A plébános úr a kapcsolatai révén meglelte a cég vezetőit. Kiderült, hogy a cég székházát szétbombázták, így a kápolna építése egyelőre szóba sem jöhetett. Viszont a cég tulajdonosai felajánlottak egy meglévő, új kőkeresztet a befizetett előleg ellenében, mely kőkereszt sértetlenül túlélte a bombázásokat. Kéninger Antalné elfogadta a felajánlott keresztet, melyet rövid időn belül fel is állítottak az Orosi úton. Tarnavölgyi László napkori plébános úr szentelte fel 1945-ben.

Gáva-féle temetői kereszt:
A kereszt történetét elmondta Gáva János, volt polgármester, Tudlik Bözsi néni fia:
Gáva Jánosné sz. Tudlik Erzsébet állíttatta 1978-ban. Bözsi néninek 1974-ben meghalt a férje, id. Gáva János. A megözvegyült asszony eladta három tehenét, és az eladott jószágok árából emeltette a szép kőkeresztet, a férjével és a családjával együtt töltött évek emlékére. 1978-ban a keresztet Mogyorósi Mihály plébános áldotta meg. Tudlik Bözsi néni évtizedeken át a napkori rózsafüzér társaság vezetője volt, akkor is, amikor 1991-ben Kertész Imre plébános úr irányításával az óvodai keresztet felállították. Bözsi néninek nagy szerepe volt abban, hogy az óvodai kereszt a rózsafüzér társaság pénzéből készülhettet. Vallásos asszony volt, a napkori emberek imádságos asszonya a templomban, a szentmiséken. Nem volt a faluban olyan temetés, amelyikről Bözsi néni hiányzott volna, kötelességének érezte, hogy felekezeti hovatartozás nélkül minden elhunytért elmondjon egy imát. A napkori családok el sem tudták képzelni, hogy a hozzátartozójuk temetésén Bözsi néni ne legyen ott, és ne vezesse az imádságokat. Bözsi néni volt a „napkori imádságos asszony”, mindenki így hívta. Gáva János elődje, aki a szatmári Mérk községből jött, ott volt az első Turai úti keresztállítók között..

További történeteket itt olvashatsz még a napkori keresztekről és kézikeresztekről:
https://docs.google.com/viewer?url=http%3A%2F%2Foszkdk.oszk.hu%2Fstorage%2F00%2F01%2F35%2F22%2Fdd%2F1%2FNapkori_keresztek.pdf

Elérkeztünk tehát a kis összefoglalónk végére, mely reméljük segítségedre volt az állomások végigjárása során. Szándékosan nem osztottunk meg Veled mindent ezen az oldalon, hogy a kimaradt információkat Te nyomozhasd ki az interneten, a helyszíneken, a könyvtárban, vagy a szépkorú napkori lakosság körében. Fontos a Te munkád is ebben a játékban, hogy minél élénkebben éljen tovább benned Napkor története, hiszen: „Amelyik nép elfelejti saját történelmét, azt a népet elfelejti a történelem.”

Köszönjük a Napkor Nagyközség Önkormányzatának, Napkor Nagyközség Német Nemzetiségi Önkormányzatának, a Napkori Idősek Nappali Klubjának és az egyesületünkbe járó gyerekek szüleinek aktív segítségét a NapkorCaching létrejöttében! Hálásak vagyunk a helyiek szívből jövő történeteiért, melyekkel egy nem napkori születésű ember is napkorinak érezheti magát.

Felhasznált irodalom:
• Dr. Lekli Béla: Napkor – Egy nyírségi falu története
• Dr. Lezega László: Napkor képeskönyve
• Kéninger Miklós – Pallay Róbert: Napkori keresztek
• Dr. Lezega László – Ivancsó István: Napkor görögkatolikus egyháza
• Éberhardt Z. - Gutyán L. - Támba L. - Kéninger M.: A napkori svábok története